Az iskolaidőszak nálunk mindig kicsit olyan, mint egy logisztikai hadművelet. Reggel becsengetnek, délután kicsengetnek, közte 6-8 óra tanulás, utána pedig jönnek a szakkörök, edzések, különórák. Néha magam sem értem, hogy bírom nyomon követni, de valahogy mégis összeáll a kép – mert össze kell.

A nagyfiú terhei

Hatodikosként megkapta az órarendjét: heti 7-8 órás napok. Erre rájönnek a szakkörök, heti egyszer a Logiscool programozás és robotika, meg hétköznap is három edzés. Nemrég még azt mondta, hogy abba akarja hagyni az atlétikát, tegnap pedig már mosolyogva mesélte, hogy távolugrásban egyéni rekordot döntött. Svédváltó mellett lehet, hogy ezzel is indul majd a Diákolimpián. Komoly teljesítményt várnak tőle – de leginkább ő saját magától. Feszegeti a határait, és ezt nem szabad kalitkába zárni. Jó, ha már most megtanul akár a komfortzónáján kívül is lépni.

A kisebbek – „csak” hat-hét órával

A többieknek szintén tele a napjuk. A lányok pluszként művészetet tanulnak, mellette pedig drámára járnak. Mindenki Hugija pedig idén fejébe vette, hogy ismét táncolni akar, szóval zumba is lesz. Dani visszament focizni, de közben ugyanúgy ott vannak az íjász edzések is nekik is, hétköznap három alkalommal. Sok a gyerekeknek? Igen. De ha van benne akarat, szenvedély, akkor minden fáradtság ellenére hajtja őket előre.

Mit tanul ebből a gyerek?

Lehetne siránkozni a leterheltségen, de van egy másik oldala is: a gyerekek megtanulnak kitartani, beosztani az idejüket, felelősséget vállalni. Megtanulják, hogy a sikerhez munka, harmónia és családi támogatás kell. Én adom a lehetőséget és keretet, ők pedig kitöltik tartalommal – sokszor többel, mint amennyire gondoltam.

Mi az amit én tettem kötelezővé?

Nálam egyetlen szabály van a szakkörökre és különórákra: csak akkor kezdd el, ha lelkiismeretesen csinálod! És az angol kötelező. Hiába tanulnak horvátot meg németet, az angol az alap. Nélküle ma már nehéz boldogulni, szinte mindenhol belépő.

Egy gondolat más szülőknek

Nem az a lényeg, hogy a gyerek mindenben a legjobb legyen, és főleg nem az, hogy szülői nyomással tolva legyen előre. A mi feladatunk, hogy megadjuk a választás lehetőségét – és elfogadjuk, hogy annak lesznek pozitív és negatív hozadékai is.

A mai generáció sokszor nem tud mit kezdeni az üresen maradt idővel. A társas kapcsolódások helyett jön a kütyü, és pillanatok alatt elszállnak az órák. Ezért kellenek a szervezett programok, az edzések, a szakkörök, a célok, amelyek keretet adnak a hétköznapoknak.

Ha megszületett a döntés, jön a következő lépés: kitűzni egy célt, és közösen megegyezni abban, hogy addig csináljuk, amíg oda el nem jutunk. Lehet fárasztó, lehet nehéz, de ez az út tanítja meg igazán a gyereket kitartani, küzdeni és hinni magában. Nálunk is van kütyü, de van szabály is – erről majd egy másik írásban mesélek.