Pont a napokban néztük meg családilag Szimler Bálint Fekete Pont című filmjét. Már előre sejtettem, hogy nem lesz egy könnyed kis esti mozi, de amit a gyerekeim reakciója kiváltott, az mindennél jobban mellbevágott.

"Tipik, mint nálunk!" – mondták egymás után, újra és újra. És ez az, ami igazán elkeserítő.

Hogy ez nem egy túlzó fikció, nem egy elrugaszkodott társadalomkritika, hanem a kőkemény valóság. Hogy a gyerekeink pontosan tudják, milyen az, amikor egy tanár nem tanít, hanem leural. Amikor a hatalmát fitogtatja, mert máshol nem tudja érvényesíteni magát. Amikor a frusztrációját a gyerekeken vezeti le.

És most mondhatnám, hogy "bezzeg a béremelés, a megbecsülés!", de a helyzet az, hogy a pénz itt csak egy apró szelete a problémának. A rendszer rohad. Mélyen. Alapjaiban. És nem a forintokat kellene számolgatni, hanem azt, hogy milyen emberek tanítják a jövő generációját.

Én kötelezővé tenném ezt a filmet minden iskolában! Nem csak a diákoknak, hanem a pedagógusoknak is. Egy szakemberrel, aki utána beszélget velük. Hogy végre kinyíljon a szemük, hogy végre megértsék: az oktatás nem hatalmi játszma, hanem felelősség.

Mert az nem normális, hogy 2025-ben még mindig ott tartunk, hogy egy tanár úgy gondolja, hogy neki joga van a gyereken levezetni a napi szarát, de a gyereknek csak kötelességei vannak.

Hát rohadtul nincs így! És ideje lenne, hogy ezt végre mindenki felfogja.