Az industrial dizájn rajongói most fognak a szívükhöz kapni – de valakinek ki kell mondania: ez a stílus úgy néz ki, mintha egy lepukkant gettó beltéri dekorációja lenne, amit valaki leporolt, és azt mondta rá: „Ez művészet.” Téglafalak, csupasz fémcsövek, nyers faanyagok – minden, amitől egy hajléktalanszálló kicsit otthonosabbnak tűnhetne. És mégis, imádjuk. De miért?
Az industrial dizájn eredetileg gyárépületekből, elhagyott raktárakból és más ipari terekből nőtte ki magát, ahol a funkcionalitás mindenek felett állt. Semmi cicoma, semmi fölösleges dizájnelem – csak az, ami kell, és kész. Ez a puritánság vált az esztétika alapjává. De a 21. században valami egészen más lett belőle: egyfajta "luxuslepukkantság", amitől a felső középosztály boldogan fotózza a nappaliját az Instagramra.
Vegyük csak a téglafalakat: egykor a szegénység és a hanyatlás szimbóluma, ma már prémium dizájnhatás. Vagy a csupasz izzók, amiket a 80-as években legfeljebb a mosókonyhákban tűrtünk meg – most meg trendi bútorelemként reklámozzák őket csillagászati áron.
Az egész annyira abszurd, mint a „Szürke 50 árnyalata” sztorija: ha Christian Grey nem egy sármos milliárdos lenne, hanem egy hajléktalan Józsi, akkor az egész történet egy tárgyalóteremben végződne, nem egy romantikus bestsellerként.
Aztán ott van az a furcsa kettősség, amit az industrial stílus képvisel: a nyers anyagok találkozása a steril tisztasággal. Mert legyünk őszinték, ha valakinek tényleg olyan lenne az otthona, mint egy elhagyott gyárépület, akkor abban nem a dizájn szemet gyönyörködtető egyszerűségét látnánk, hanem a tetőtéri penészt és az egerek szorgos munkájának nyomait. De az industrial dizájnban valahogy minden tökéletes – a rozsda csak ott van, ahol a dizájner akarja, és a téglafalak mindig pont olyan árnyalatúak, amitől az ember azt érzi: „Ez bizony prémium.”
De bármennyire is ironikus ez az egész, el kell ismernem, hogy van benne valami varázslatos. Az industrial stílus talán azért működik, mert egyszerre idézi a múltat és a modern minimalizmust. Egy időtlen elegancia, ami arra emlékeztet minket, hogy a legegyszerűbb dolgok is lehetnek szépek – még akkor is, ha első ránézésre úgy tűnik, hogy a dizájnt valaki a kukából mentette ki.
Szóval, ha te is odavagy a téglafalakért és a nyers fémes részletekért, ne aggódj. Én is. De legközelebb, amikor ránézel egy ilyen enteriőrre, gondolj arra, hogy mennyire abszurd, hogy a világ legcsillogóbb dizájnja egy lepukkant gyárépület esztétikáját próbálja lemásolni. És mosolyogj azon, hogy valahol ez az egész zseniális.
